| 1. Kolumbusz Kristóf | 2. Vasco Núñez de Balboa | I. (Tudor) Erzsébet |
| Izabella és Ferdinánd | Ferdinand Magellán | Sir Francis Drake |
| Amerigo Vespucci | Panama történelme | William Shakespeare |
| Bartolomé de las Casas | 3. A Panama-csatorna | Sir Thomas More |
| I/V. (Habsburg) Károly | Fuggerek | Rotterdami Erasmus |
| Fransisco de Vitoria | Haiti | Niccolò Machiavelli |
| Róma és az olasz reneszánsz | Az Amerikai Egyesült Államok és az indián őslakosság | |
500 éve, vagyis 1513. szeptember elején indult el egy csapat spanyol konkvisztádor és kísérete az Újvilágban, hogy az őslakosoktól kapott információk alapján keressék a „másik tengert”. A 190 spanyolból, több mint 300 teherhordóból és egy falka kutyából álló expedíció maradványai, a XVI. századi európai hódítók közül – az amerikai kontinens felől – elsőként, egy 25 napos kínszenvedésekkel, csatákkal és áldozatokkal teli szárazföldi út végén (amelynek során egyúttal a Panama-földszoros szárazföldi átjáróját is felfedezték) pillantotta meg, majd 1513. szeptember 29-én el is érte a végtelennek tűnő Csendes-óceánt,
Ez a felfedezés óriási jelentőségű volt a középkori nyugati civilizáció szempontjából. Az európai ember először nyert bizonyságot arról, hogy az „Indiáknak” vélt földterület nyugati partvidékét is óceán szegélyezi (vagyis Amerika esetében nem egy szigetcsoportról, hanem egy önálló és hatalmas kontinensről van szó), ami újabb lendületet adott a föld megismerésének, valamint Dél-Amerika és a Távol-Kelet meghódításának, illetve világot megrengető, sok szempontból tragikus lökést adott az újkori európai és világi fejlődés számára.
Kolumbusz 1492-ben megtalálta a kaput az Újvilágba, Vasco Núñez de Balboa (a spanyol expedíció vezetője) pedig sarkig kitárta az egyik szárnyát, majd Magellán a másikat és nem egészen száz év alatt az addig ismert (Európa, Ázsia, Afrika) világ – legalábbis körvonalaiban – megháromszorozódott.
A felfedezés kapcsán érdemes egy kis időutazást tenni ebből a fantasztikus korból kiindulva, amelynek rendkívüli személyiségei, azok alkotásai és tettei azután alapvetően változtatták meg a világot, illetve az akkor történt eseményeknek máig ható és sokszor megrázó következményei voltak és vannak az egész földkerekségre nézve.
Kolumbusz sosem érte el Kínát, Indiát, vagy a Fűszer-szigeteket, de hatása felmérhetetlen az emberiség történelmében és nemcsak a földrajzi felfedezések történetében. Hajónaplóiban, leveleiben először írta le az Atlanti-óceánt, az első szigetek és szárazföldek – sokszor az európai embernek még ismeretlen – növény és állatvilágát, felfedezte az óceánok áramlásait (leírta a Golf áramlást), hírt hozott egy másik emberről (aki ráadásul más színű volt, mint a fekete afrikai, a sárga ázsiai, vagy az arab), amely lénynek az „emberségéről” majd hosszas elméleti viták kezdődnek Spanyolországban (amely viták utóbb sajnálatos módon a rasszizmus elmélettörténeti és gyakorlati kezdetét is jelentik). Megismertette Európát többek között a dohánnyal, a paradicsommal, a kukoricával és a krumplival, ugyanakkor Amerikát a háziállatokkal, a később oly nagy gazdagságot és ugyanakkor rengeteg emberi kínszenvedést okozó cukornáddal és nem utolsósorban a ragályos betegségekkel…
A történelemben értelmetlen kérdés, hogy mi lett volna, ha az Újvilág felfedezése és leigázása nem a relatíve alacsony szocializációjú Karib-szigeteken kezdődik, hanem a vad Floridában, vagy a magasabb kultúrájú területeken, pl. a maja Yucatán (Mexikó) félszigeten. Nyilván sokkal nehezebb lett volna a „fehér ember” hódítása ez esetben, de ismerve az európai ember mértéktelenségét, és az akkori technikai erőfölényét, a gyarmatosításra így is sor került volna. Mindenesetre a földrajzi felfedezések a Római Birodalom bukása óta tartó majd ezer éves európai állóvizet lendületes fejlődéssé változtatták, naggyá tettek egy addig a mórokkal küszködő Ibériai félszigetet, Európa pedig győztesen került ki az török, kínai és arab – sokáig fejlettebbnek látszó – kultúrákkal szembeni versenyből.
Földrajzi felfedezései nemcsak kitágították a teret, hanem új lökést adtak a tudomány, a technika fejlődésének, teljesen új alapokra helyezte az embernek a világról és a közvetlen környezetéről kialakult képét, illetve a kontinensen a későbbiekben talált jelentős mennyiségi arany, ezüst és drágakő biztos anyagi forrást jelentett az európai gazdaság megújításához. Európa (és a legjobb tanítvány: a XVIII. század végétől az Amerikai Egyesült Államok) a földrajzi felfedezésekkel, illetve az ezt követő brutális gyarmatosítással és a külső forrásból származó eredeti tőkefelhalmozással ötszáz éve világuralmi helyzetbe került és végül a globalizáció kényszerzubbonyába zárta a világot, amelynek negatív hatása napjainkban is bántóan szembetűnő és különösen a volt gyarmati területeken.
Ennek a világuralmi helyzetnek azonban ára volt, amit Kolumbusz nyomán akkoriban még csak az amerikai kontinens őslakosai és kultúrái fizettek meg, de a későbbiekben más kontinensek gyarmatosításához is mintaként szolgált. A kegyetlen hódítások, a rabszolgaság és kényszermunka „európai gyakorlata” kiterjedt az egész világra, és fájdalom kimondani, de ebben jelentős és akaratlan felelőssége volt a nagy felfedezőnek is. Még akkor is, ha tudjuk, hogy ő csak megszállottan Kínát, Indiát és a Fűszer-szigeteket kereste, minden egyéb – a saját jogos anyagi jussán kívül – mellékes volt számára.
A kor azonban nemcsak a földrajzi felfedezésektől (különösen Kolumbusz, Balboa, Magellán és Amerigo Vespucci) volt világrengető:
- az olasz reneszánsz túl van a csúcsán, de kortárs a festő- Leonardo da Vinci és szobrász fejedelem Michelangelo Buonarroti,
- kortárs a politikatörténet "fenegyereke" Niccolò Machiavelli,
- kortársak a váratlanul trónra kerülő és egymással örökösen harcban álló és éppen ezért örökös pénzhiányban szenvedő francia (I. Valois Fernc), angol (VIII. Tudor Henrik) és spanyol királyok (I. Habsburg Károly),
- kortársak a királyokkal örökös haragban lévő és a világi hatalomért harcoló reneszánsz pápák,
- kortársak a nagy pacifista humanista gondolkodók (pl.: az egymással jó barátságot ápoló Rotterdami Erasmus és Sir Thomas More), akik számos esetben ezeknek a királyoknak a barátai és nevelői és számos fontos könyvvel gazdagították az európai kultúrtörténelmet,
- kortárs a heliocentrikus világkép modelljét (görög elődök nyomán) már 1510-ben megalkotó lengyel csillagász, Nikolausz Kopernikusz, amely elmélet jelentőségét a kortársak még annyira nem értették, hogy 1543-ban megjelent művét csak 1616-ban tiltották be,
- kortársak a pápaságot bíráló híres reformátorok (Luther Márton, Savonarola),
- kortársak az első nagy bankárok és kereskedők (pl.: Fuggerek és Welserek), akik az első nemzetközi kereskedelmi hálózatokat is kiépítették és pénzügyi függőségben tartották a királyokat, pápákat,
- kortársak azok a nincstelen, tanulatlan, főként spanyol konkvisztádorok, akik rettentő bátorságról tanúságot téve, hihetetlen, embert próbáló áldozatok árán, elképesztő brutalitású hódításokat hajtottak végre (pl.: Cortés és a Pizarro testvérek, vagy Balboa),
- kortársak az első nagy "emberjogi aktivista", az "indiánok védelmezője", Bartolomé de las Casas és az első ember- és nemzetközi jogi, valamint az igazságos háború kérdéseivel foglalkozó filozófus Fransisco de Vitoria,
- kortársak a kor eseményeiről – sokszor szemtanúként és nem kevésszer elfogultan – hírt adó, önjelölt krónikások (pl.: Amerigo Vespucci, vagy Bartelomé de las Casas), akik nélkül, ma nem tudnánk, hogy mi történt ötszáz évvel ezelőtt és akiknek művei nem egyszer csak a XVIII-XX. században kerültek elő és akik nélkül még annyit sem tudnánk a megsemmisített azték, maja és inka magas kultúrákról, mint amennyit ma sejtünk róluk (apró érdekesség, hogy a portugál, angol, holland, francia, belga és német gyarmatosítás közel sem ilyen jól dokumentált...),
- és természetesen kortársak a XV. század nagy találmányának a könyvnyomtatásnak a képviselői, a sokszor névtelen nyomdászok, akik minden – azonnal nem titkosított – eseményről ebben az időszakban még nagyon gyorsan hírt adtak (mert a XVI. század közepétől már megjelentek az első tiltólisták).
Számosan közöttük egészen alacsony sorból, csupán a tehetségükre és a szerencséjükre támaszkodva emelkedtek egészen magasra (lásd például a magyar Bakócz Tamás) és mindezek az emberek folyamatosan találkoztak, beszéltek, leveleztek, vagy komoly háborúkat, illetve lovagi tornákat vívtak egymással. Hihetetlen kor, amely – minden tragédiájával együtt – egészen döbbenetes lendületet adott Európának. Nem hiszen, hogy van-e még egy olyan emberöltő az emberiség történelmében, amikor egyszerre ennyi évszázadokra korszakformáló egyéniség, ennyiféle tudomány-, politika- és művészeti ágakban egyszerre, egy időben volt jelen a világon. Sokuk tevékenysége nem bizonyult időtállónak, de korabeli és kultúrtörténeti hatásuk napjainkig elvitathatatlan. És semmiképpen se feledjük, hogy Európa még a középkor végét éli. 1492, az újkor hajnala csak egy dátum, hogy ebből valóban egy új kor vált, azt nem kis részben ezek az emberek vívták ki, vagy segítették elő.
Az 1513-as év, illetve az ezt közvetlenül megelőző és követő időszak, amúgy – az óceán felfedezésén túl – nem volt túl kiemelkedő a történelmi kronológiában, mégis számos olyan esemény történt, ami mintegy kiindulópontja, katalizátora, vagy meghatározója volt az elkövetkező történéseknek. Így a következő hónapokban jelen blog ezeket az érdekesnek látszó eseményeket próbálja összefoglalni. Időben a katolikus királyoktól (I. (Kasztíliai) Izabella (1451-1504) – II. (Aragóniai) Ferdinánd (1452-1516)) indulunk, térben pedig érintjük Spanyolországot, a Csendes-óceánt, a Pápai Államot, a Német-Római Birodalmat, Angliát, kicsit Magyarországot, az Amerikai Egyesült Államokat, Haitit és a Csendes-óceán felfedezésével érintett Panamát, valamint a csatornát.
Jó szórakozást mindenkinek, aki velünk tart !
A sorozat eddigi elkészült részei:
1. Kolumbusz Kristóf (1451-1506), a nagy felfedező, kaput nyitott az Újvilágba
