gyarmat

Ez a blog egy történelmi képtár az amerikai gyarmatosítás hőskoráról, avagy > mesés férfiak hajókkal, ágyúkkal, muskétákkal, kardokkal, korbáccsal és vérebekkel, > jó akaratú királyok és királynők nagy tervekkel és elfajzott vágyakkal, > nagy emberek, akik többnyire elsők és hivatásuk máig emblematikus személyiségei

Friss topikok

2. Vasco Núñez de Balboa (1475-1519), aki 500 éve, 1513. szeptember 25-én fedezte fel a Déli-tengert (Csendes-óceán)

2013.09.25. 05:56 ghegedu

Vasco Núñez de Balboa a portugál határ közelében, Jerez de los Caballerosban (Badajoz tartomány, Spanyolország) született nemesi családban. A város abban a meglehetősen szegény és tengertől elzárt, főként mezőgazdaságáról ismerhető Extremadura nevű autonóm régióban van, ahonnan számos híres, hírhedt kortársa származik, így a vidéket a „konkvisztádorok hazájának/földjének" is nevezik.

(Erről a vidékről indulva igázta le az aztékokat Hernándo Cortés (1485-1547), az inkákat Francisco Pizarro (1476-1541) és testvérei, de innen származik Hernando de Soto (1496-1542), Kuba kormányzója és Florida meghódítója, aki egészen a Mississippiig eljutott, korábban részt vett a perui hódításban is, vagy az a Francisco Orellana (1511-1546), aki szédületes nélkülözések közepette először hajózott végig az általa elnevezett Amazonason, illetve Pedro de Valdivia (1497-1553), Chile felfedezője.)

Gyerekkorában hadapródként szolgált, majd Kolumbusz felfedezéseinek hatására 1500-ban csatlakozott Rodrigo de Bastidas expedíciójához, amely 1501-ben a Karib-tenger déli partjait kutatta át és jutott el elsőként, még Kolumbusz előtt, egészen a Darién-öbölig (manapság Kolumbia, Urabá-öböl és az óceán közötti térség).  Az expedíció jelentős igazgyöngy és brazilfa (a szintetikus festékek megjelenéséig rendkívül nagy értékű természetes vörös festékanyagú faféle, amely fáról nevezték el Brazíliát) szállítmányt gyűjtött össze, amelynek jövedelméből Balboa is megkapta a részesedését. 1505-ben letelepedett Hispaniolán és nem túl sikeres ültetvényes lett.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c0/Balboa.jpg

(Ober, Frederick A.: Vasco Nunez de Balboa (1906), forrás: Wikipédia)

1510-ben adósságai, illetve hitelezői elől az Új-Andalúzia (a kolumbiai Rio Atrato folyó Darién-öbölbeli torkolatától keletre húzódó partvidék) gyarmat megalapítására 1508-ban kinevezett Alonso de Ojeda (1466-1515) egyik teherszállító hajóján, egy hordóban, hírhedt harci kutyájával, Leoncilloval (Kisroszlán) menekült el Hispanioláról.

(Ojeda az egyik legrosszabb hírű, legbrutálisabb konkvisztádor volt. Bartelomé de Las Casas híres művében – a „Rövid beszámoló az Indiák elpusztításáról” – is hivatkozik, igaz név nélkül, a konkvisztádor gonoszságaira. Kolumbusz második útján 1493-ban érkezett az Újvilágba, folyamatosan lázadást szított a nagy felfedező ellen, de a király megbízott benne és 1499-ben saját expedíciója során, Amerigo Vespuccival közösen, már önállóan fedezték fel és nevezték el Venezuela partvidékét, ahol nem túl sok igazgyöngyöt találtak. Ojeda azonban a későbbiekben még többet akart, amit a rabszolgasorsba vetett indiánoknak kellett felhozni a tenger fenekéről, ha akarták, ha nem…Az igazgyöngy hírére érkező expedíciók – érthetően – egyre kevesebb gyöngyöt tudtak megszerezni az indiánoktól, így egyre brutálisabban bántak velük, amiben Ojeda és különösen Ávila (lásd lejjebb) jártak az élen).

A hajó a Darién-öböl irányába tartott az 1510-ben Ojeda által a kontinensen elsőként alapított európai erőd, San-Sebastian (Rio Atrato folyó torkolata) felé és Balboa a nyílt tengeren bújt elő a hordóból (miután a kutyája folyamatosan szaglászta a hordót). A hajó kapitánya, Ojeda társa (Martin Hernandez Encisó) azonnal ki akarta végeztetni, de Balboa valamilyen módon maga mellé állította a legénységet, akik kikönyörögték a megmenekülését.

San Sebastianban azonban időközben tragikus események játszódtak le, az emberek éheztek, lebetegedtek és lázongtak, amit Ojeda véres kegyetlenséggel torolt meg, majd hatvan embert hátrahagyva ment segítségért Hispaniolára és a parancsnokságot egy később Peru meghódításáról híressé vált emberre, Fransisco Pizarrora (1476-1541) hagyta. Pizarro fél évig várt az időközben a készleteket és Balboát szállító hajóra, majd úgy döntött, hogy a két maradék hajójával és az összes éhező emberével együtt visszatér Hispaniolára. Az út során az egyik hajó az emberekkel együtt elsüllyedt, a másik viszont 20-25 emberrel összetalálkozott az éppen érkező segítséggel.

Encisó visszafordíttatta Pizarro hajóját, hogy visszatérjenek az erődbe, de az erőd megközelítése közben a készleteket szállító hajó is elsüllyedt. Pizarro kimentette a legénységet és földije, Balboa tanácsára (aki 1501-es útján már hajózott errefelé) nem San Sebastiánba mentek, hanem egy közeli területre, ahol az éhező hódítók elfoglaltak és kiraboltak egy indián falut és aranyat is találtak. A sikeren felbuzdulva úgy döntöttek, hogy maradnak és megválasztották vezetőjüknek Balboát, Encisót pedig leváltották. 

 

(Vasco Núñez de Balboa emlékműve, Panama City, Panama, forrás: Wikipédia)

Valahol a Darién-öböl Ny-i részén (valószínűleg már a mai Panama területén, a kirabolt indián falu közelében) 1511-ben megalapították a Santa Maria la Antigua del Darién elnevezésű települést, amely azután a második város, 1513-ban pedig Amerikában (Santo-Domingo és Puerto Rico után) a harmadik, magán a kontinensen az első püspökség lett az Újvilágban. (A város gyakorlatilag eltűnt a történelem és földtörténet viharaiban, így a történészek, régészek mai is keresik a pontos helyét.) A terület azonban nem Új-Andalúziához, hanem az azzal egyidőben, 1508-ban alapított Arany Kasztília területhez (gyakorlatilag a mai panamai partvidék) tartozott, amelynek kijelölt kormányzója Diego Nicueza (?-1511) volt. (Ezt egyébként Balboáék is tudták, hiszen erre való hivatkozással, vagyis hogy ez már nem Új-Andalúzia, tudták Ecisót leváltását megindokolni.)

Nicueza kormányzó 1510-ben megalapította a Nombre de Dios nevű települést (amely még ma is létező város Panamában és az első város volt a kontinensen), de relatíve nagy létszámú csapatát a rabszolgavadászat során éhínség és betegségek gyengítették le. Ez azonban nem rettentette vissza attól, hogy bejelentse igényét – miután azt az ő területén szerezték  – a Balboa csapata által összerabolt aranyra. Balboa azonban ismét zseniálisan kezelte a helyzetet, néhányukat az ellentáborból különböző ígéretekkel a maga oldalára állított, majd Nicuezat, a maradék hű embereivel együtt, készletek nélkül, egy ócska hajóba és a partvidék elhagyására kényszerítette. A hajó azután a hivatalos kormányzóval együtt nyomtalanul eltűnt…

Balboa, a korábban a hitelezőktől menekülő potyautas, a most már egyesített csapatokkal a partvidék nem hivatalos spanyol ura és parancsolója lett. 300 katona és matróz állt a rendelkezésére, akiknek jelentős része beteg volt. Ismét jó taktikával, a helyi törzsek torzsalkodásait kihasználva szövetségeket kötött (amit egyébként az egész újvilági hódítás során előszeretettel alkalmaztak az európai hódítók), ellenállás esetén pedig új szövetségeseivel együtt harcolt és fosztogatott, illetve munkára kényszerítette az indiánokat, valamint aranyat követelt a szövetségek megkötéséhez.

A legenda szerint 1513-ban az egyik szövetséges aranybegyűjtő út során, egy később megkeresztelkedett Comagré nevezetű indián főnök fia – megdöbbenve figyelve a spanyolok veszekedését az osztozkodáson – fakadt ki dühösen és árulta el, hogy  a földszoros túloldalán létezik egy „másik tenger”, amelynek folyótorkolataiban sok arany található, de a területet harcias indián törzsek lakják.

A partvidék meghódításához erős hadsereg kell, így Balboa Hispaniolára küldött egy hajót további embereket toborozni és királyi engedélyért folyamodott a friss és kecsegtető hírekkel a további felfedezéshez. A sors tragikus fintora, hogy egyes vélekedések szerint ez volt az a hajó, amelyik a Yucatán-félsziget (Mexikó) partjának közelében hajótörést szenvedett és az iszonyú szenvedések utáni tíz szerencsésen partot érő túlélő többségét a maja indiánok legyilkolták és csak ketten maradtak életben. Ezek egyike (Gerónimo de Aguilar ferences szerzetes) majd nagyon fontos maja tolmácsként szolgál 1519-ben, Hernando Cortés (1485-1547) hírhedt azték/mexikói hódításainál, a másik (Gonzalo Guerrero) pedig spanyolságát megtagadva, nagy valószínűséggel, az első mesztic gyermekek édesapja lett az amerikai kontinensen, akit már hős majaként, a spanyolok lőttek le, egy csatában, 1536-ban a mai Honduras területén …

Miután Hispanioláról egyre megbízhatóbb hírek érkeztek arról, hogy felelősségre akarják vonni a volt kormányzóval való bánásmódért, Balboa elhatározta, hogy nem vár tovább az erősítésre, királyi engedély nélkül, illetve a rendelkezésre álló gyenge és kis létszámú csapattal indult az újabb hódításra. Nagy valószínűséggel tudhatta, hogy az a „másik tenger” csak az lehet, amit Kolumbusz is olyan nagyon keresett, így hát mielőbb magának akarta a felfedezés dicsőségét. (Hibát hibára halmozott, mondhatnánk, de nem először fordulna elő, hogy egy esetleges anyagi, vagy erkölcsi sikert hozó, amúgy engedély nélküli expedíció esetén a spanyol korona nagyon kegyes tudna lenni…)

1513. szeptember 1-én a 190 spanyolból, több mint 300 (más források szerint 800) teherhordóból és egy falka kutyából álló spanyol expedíció, Balboa és Pizarro vezetésével hajóra szállt és elindult a nagy útra. Kb. 160 km-t hajóztak az Karib-tenger partvidéke mellett, majd teljesen véletlenül kikötöttek a Panamai-földszoros legkeskenyebb részén. A spanyolok felét hátrahagyták a hajó őrzésére, a többiek pedig behatoltak a szárazföldre. Háromnapi járás után egy indián falura bukkantak, ahol vezetőket fogadtak.

Iszonyatos szenvedések árán, a trópusi időjárásban, mérges kígyók, moszkitók és ellenséges indiánok támadásai közepette karddal és baltával törtek utat a dzsungelben. Egyre többen sérültek és betegedtek meg, de számos őslakó is csatlakozott hozzájuk. Az ellenséges indiánokat viszont kíméletlenül lekaszabolták, egész falvakat irtottak ki. A láz, a háborús- és dzsungelsérülések miatt egyre nehezebben meneteltek, többen visszamaradtak egy-egy indián faluban ápolni magukat, míg végül a csapat maradványai – a vezér folyamatos buzdításai közepette – lassan elhagyta a dzsungelt és kiértek egy fennsíkra. A fennsíkon még egy rövid, de szörnyűséges csatában visszavertek egy újabb indián támadást, amit a harci kutyák indián foglyokon elkövetett vérfürdője zárt le. Az indiánok révén azonban este Balboa már tudta, hogy a hegygerinc tetejéről már látni lehet majd a "másik tengert".

Másnap reggel a még járóképes hatvanhét ember megindult Balboa vezetésével a hegygerincen, ahol a csúcs közelében – saját kívánságára, Nagy Sándor trójai partra lépéséhez hasonlóan, a felfedezés/hódítás dicsőségét kisajátítva – már egyedül mászta meg a hegygerincet, ahonnan 1513.szeptember 25-én, az amerikai kontinens felől első európai emberként ő és kutyája, megpillantották a Panamai-öblöt és a végtelen Déli-tengert. A köztük lévő ferences barát (Andrés de Vera) vezetésével Te Deumot mondtak, keresztet állítottak, hogy megjelöljék a helyet, ahol először látták meg az óceánt. Balboa beszédet mondott és az írnokkal írásban rögzíttette a felfedező személyét és és a felfedezés tényét és körülményeit.

Három csoportban, két napig keresték az utat az óceán felé, hogy azután egy 110 (más források szerint 80) km-es kínszenvedésekkel teli út végén, elérjenek egy öblöt, amit Szent Mihály öbölnek neveztek el. Az első spanyolt, aki még az útkeresés során elérte az óceánt és még egy rövid vízitúrát is tett egy kenuban, Alonso Martinnak hívták, aki ennek tényét szintén írásban rögzíttette az írnokkal...Másnap 1513. szeptember 29-én (Szent Mihály napján) Balboa huszonkét társa kíséretében megvárta a dagályt, majd egyik kezében egy karddal, a másikban egy kasztíliai zászlóval és egy már előre elkészített szöveggel – kardjával a vizet csapkodva és zászlót lengetve – a spanyol korona nevében birtokba vette a partvidéket és az általa Déli-tengernek elnevezett óceánt (azért déli, mert déli irányban haladtak a szárazföldön az öbölig).

 

(Ismeretlen alkotó: Vasco Núñez de Balboa birtokba veszi a Déli-tengert (XIX. század), forrás: Wikipédia)

 „Nem lép be rögtön a habokba, hanem mint uruk és parancsolójuk, egy fa árnyékában nyugodtan megvárja, amíg a dagály a lába alá küld egy hullámot, hogy hízelgő kutya módjára, körülhízelegje a lábát. Csak aztán áll fel, pajzsát hátára kötve, úgy ragyog a napban, mint valami tükör, kezébe ragadja a kardot és a zászlót, amelyen Isten anyjának a képe van kiszőve és belép a vízbe. Csak amikor a hullámok egészen a csípőjéig érnek és teljesen elmerül ebben a roppant idegen vízben, lengeti  Nuñez de Balboa mostanig lázadó és kalandor, de ettől a pillanattól kezdve urának leghűbb és legdiadalmasabb szolgája a zászlót négy irányba és fennhangon kiáltja: < Éljen a felséges Ferdinánd és Johanna, Kasztília, León és Aragónia uralkodó párja, akinek nevében és javára én valóságos értelemben birtokba veszem mind e tengereket, földeket, partokat, kikötőket, szigeteket. Esküszöm, ha más fejedelem vagy kapitány, keresztény vagy pogány bármilyen vallású vagy állású ember jogot formálnak ezekre a területekre, meg fogom védelmezni Kasztília királyának a nevében, kinek tulajdonát képezik, most és mindörökké, míg a világ fennáll az utolsó ítélet órájáig ! >" (Stefan Zweig: A nagy pillanat, Béta Irodalmi Rt.)

A birtokbavételt a parton a jegyző latinul is elismételte, írásban is rögzítette és a katonák is kórusba erősítették meg, majd sortüzet adtak le, illetve kardjaikkal kereszteket karcoltak a part menti fák törzseibe.

A csapat november elejéig maradt a partszakaszon, viszonylag sok aranyat és igazgyöngyöt gyűjtöttek be, újabb őslakosokat igáztak le, fosztottak ki. Nagy valószínűséggel aranygyűjtő útjuk során itt hallottak először egy aranyban is gazdag és erős országról, Biruról (Peru), amiről megpróbáltak minél több információt szerezni az indiánoktól, így többek között a lámáról is itt hallott először európai ember.

További arany és gyöngyök reményében – az őslakosok időjárásra való figyelmeztetése ellenére – elhatározták, hogy az öbölben fekvő közeli szigeteket is bejárják. A legenda szerint nyolc tutajon, néhány indián segítségével útnak is indultak, amikor egy nagy vihar csapott le rájuk. Csak az indiánok áldozatkészségének köszönhető, hogy életben maradtak, mert azok a hullámokba ugrottak és villámgyorsan összekötözték a csónakokat, amelyek így nem borultak fel. Csak egy közeli zátony sziklaszirtjéig jutottak, ahol viszont a dagály veszélyeztette őket és a páncélos katonák állig a vízben állva várták, hogy meddig emelkedik majd a víz, de ezt is megúszták...

Az esős és viharos évszakra való tekintettel elhatározták, hogy visszaindulnak. November 3-án más útvonalat választottak a Karib-tenger irányába, hogy még nagyobb területet igázhassanak le és még több aranyat gyűjthessenek. Végül 1514. január 19-én sok-sok indián élete árán, betegen, de nagy zsákmánnyal érkeztek vissza Santa Maria la Antiguába de Dariénbe. (A legenda szerint Magát Balboát is függőágyon kellett a hajóra vinni.)

Balboa villámgyorsan követet küldött a spanyol királyi udvarba, tudósított a nagy felfedezésről és fajsúlyként mellékelte a királyi ötödöt, illetve engedélyt kért a további hódításra, valamint a térségben hatalma legalizálására. A zsákmány maradékát is szétosztották és mindenki jelentős kapott. Francisco López de Gómara (1511–1566) spanyol krónikás, aki sosem járt az  Újvilágban, de egy ideig Hernando Cortés házi káplánjaként szolgált,  1552-ban megjelentett két kötetes Historia general de las Indias y todo lo acaescido en ellas dende que se ganaron hasta agora y La conquista de Mexico, y de la Nueva España (Indiák általános története) című művében megemlíti, hogy Leoncillo, Balboa kutyája, is megkapta a részesedését és többet kapott, mint egy muskétás...

(Gómara művét még a kortársak, sőt a szemtanúk is elfogultnak, néhol fikciónak minősítették, de ennek ellenére az utókor sokat hivatkozott rá. Ezért írta meg Cortés volt mexikói harcostársa Bernal Díaz del Castillo (1492–1585) is 1558-ban a Historia verdadera de la conquista de la Nueva España (Új-Spanyolország meghódításának igaz története) című művét, külön hangsúlyt helyezve az "igaz" szóra és amely ugyan harminc évvel az események után került megírásra, de talán a leghitelesebb krónika Tenochlitlán meghódításáról. A konkvisztádor könyve azonban csak 1632-ben jelent meg és szintén meglehetősen lojális Cortés megítélését illetően. Ennek a könyvnek egy rövidített változata magyarul is megjelent, igaz, utoljára 1878-ban. Egyébként Gómara I/V. Károly spanyol királyhoz 1552-ben írott egyik levelében található az az európaiak számára igaz és legendás mondat, amelyet sokan és sokszor idéztek az Újvilággal kapcsolatban: "...az Indiák felfedezése a legnagyobb dolog a világ teremtése óta, leszámítva a teremtő testté válását és halálát..." Kár, hogy Jézus Krisztust végül is keresztre feszítették, az Újvilágot pedig megsemmisítették és kifosztották, bár az is igaz, hogy kereszthalál nélkül nincs feltámadás...)

A potenciális hódítás engedélyére szóló új hír, az arany és az igazgyöngyök reménye óriási feltűnést okoztak az udvarban, de Balboat ez még nem menthette volna meg. Pedro Arias de Ávilát (1440-1530) nevezték ki hivatalos kormányzónak és előírták Balboa korábbi tevékenységének kivizsgálását. (Ávila – Ojedához hasonlóan – a legkegyetlenebb konkvisztádorok egyike volt, aki egyébként nem csak az őslakosokkal, hanem saját embereivel is rendkívül gonoszan bánt. 1519-ben ő alapította az első európai Csendes-óceán parti települést, a mai helyétől akkoriban még valamelyest távolabb fekvő Panama várost. Neve sok helyen Padarias Dávilaként ismert. Bartolomé de las Casas fentebb említett művében nevén nevezi és részletesen ismerteti a konkvisztádor vezetésével elkövetett szörnyűséges tetteket.)

Az új felfedezés reményének híre az udvarban ezzel együtt is jelentősen megváltoztatta a Kolumbusz első felfedezését követő sikertelenségek okozta csökkenő lelkesedést az Újvilág iránt. Az arannyal kecsegtető új hódítás és a "másik tenger" felfedezésének lehetősége majd tízezer nemest indítottak arra, hogy ellenszolgáltatás nélkül, önként jöjjenek az Újvilágba. Az 1514 júniusában 17 hajón partraszálló új kormányzó és 1500 szerencsés kiválasztott azután megdöbbenve tapasztalta, hogy Santa Maria la Antigua del Darién igazából csak egy bódéváros a mocsarak, illetve az őserdő ölében és Balboa is csak egy ápolatlan, viseltes ruházatú, nagy hangú szájaló. Így a jól öltözött, frissen érkezőkre hamarosan az éhezés, a nélkülözés és betegségek vártak. Ez a partvidék akkor is és később is rengeteg áldozatot szedett kíméletlen klímájával, de a gazdagság ígérete mindig is nagy kísértés maradt...

Az új kormányzó, miután embereit nem tudta rábírni, hogy gondoskodjanak magukról, csapatokat alakíttatott és szétküldte azokat élelemért, aranyért és rabszolgákért. A háború iszonyú vérengzéssel járt és végleg a fehérek ellen fordította még az eredetileg békés indiánokat is, akik olykor kisebb győzelmeket is arattak. A végeredmény azonban ezen a környéken is az lett ami Kolumbusz Hispanioláján, Kubában, vagy Jamaicában; vagyis az arany és az igazgyöngyök utáni vágy néhány tíz év alatt a Panama földszoros és a környező vidékek őslakosságát teljesen kiirtotta a Darién-öböltöl egészen a mai Nicaraguáig, partvidéken és szárazföldön egyaránt.

Ávila érkezése után rendkívül kétszínűen bánt Balboával: az önjelölt kormányzói tisztéből leváltotta ugyan, de a királyi parancs szerinti hivatalos vizsgálatot nem merte elindítani a gazdag felfedezésből éppen visszatért, így rendkívül nagy tekintélyű konkvisztádor ellen, már csak azért sem, mert Balboa sikeresen teljesítette azt a küldetést, amire az új kormányzó megbízatása eredetileg szólt. Sőt, látszólag mindenben támogatta (még a leánya kezét is odaígérte), miközben folyamatosan kereste a lehetőséget, hogy bíróság elé állíthassa és felelősségre vonhassa.

Így Balboa csapatot kapott és nekikezdett egy hajóépítő műhely felállításának a Csendes-óceán partján, a Panama-öbölben, amihez hatalmas munkával utat vágatott az indiánokkal az őserdőben. Egyes vélekedések szerint legalább hússzor járta meg az utat a két óceán között a földszoroson. A műhelyt a mai La Palma (Panama) város közelében állították fel, ahová két hajót szétszedett állapotban gyalogosan vitetett át a földszoroson, majd állíttatott össze az indiánokkal. A hajókat azonban a szállítás és a trópusi klíma annyira tönkretette, hogy a környező erdőkből származó fákból újakat kellett építtetnie. Két hajót sikerült összerakni, amelyekkel több próbautat is tettek és újabb szigeteket fedeztek fel, 1516-ban így felfedezték fel az igazgyöngyben igen gazdag Pearl-szigeteket (Göngy-sziget).

Még több hajót akartak építeni, hogy újabb és nagyobb felfedező expedíciókat is indíthassanak (nyilván Peru lett volna a végső cél), de ezt már nem sikerült megvalósítania. 1515 júliusában ugyan megkapta a hivatalos királyi elismerést és az "Adelantado del Mar del Sur y Gobernador de Panamá y Coiba" címeket, de ezt már az addig igen óvatos és a sikerekre rendkívül féltékeny Ávila nem bírt elviselni és akcióba lépett. Egy üzenettel Santa Maria de la Antiguába csalta Balboát, ott a régi sorstárssal, baráttal és földivel, Fransisco Pizarroval elfogattatta. Bilincsbe verve állították a kormányzó bírósága elé, ahol azzal vádolták, hogy saját kockázatára expedíciót tervezett, saját tartományt készült alapítani, túl sok katonát tartott, illetve fejére olvasták a régi vádakat (felségárulás és Nicueza meggyilkolása) is. A legtöbb történetíró ezeket a vádakat koholtnak gondolja, de ezek nagyon is megalapozottnak látszanak. A tárgyalás néhány nap alatt lezárult és három társával együtt 1519.január 19-én Acla városában fejezték le, nyughelye ismeretlen.

 

File:Execution of Balboa.jpg

(Ober, Frederick A.: Vasco Núñez de Balboa kivégzése (1906), forrás: Wikipédia)

Vasco Núñez de Balboa neve mindörökre beíródott a földrajzi felfedezések történetébe. A Panamai-földszoros és a Csendes-óceán felfedezése rendkívüli jelentőségű volt, mert rövid idővel Kolumbusz után újabb kapu nyílt a világban, és mert ő volt a híd Kolumbusz és Magellán között. A Panamai-földszoros pedig azóta is a világ egyik legfontosabb stratégiai útvonala. Az volt a spanyol-amerikai gyarmatosítás időszakában és az maradt ma is a Panama-csatorna működésével.

Személye óriási publicitást kapott, de valódi információt nagyon keveset tudunk róla. Az ismeretek többsége legenda. Egyesek vérengző gazembernek látják, mások szerint a konkvisztádorok jobbik fajtájából való. Az biztos, hogy – a többi „nagy” konkvisztádorhoz hasonlóan – irtóztatóan kemény ember volt, aki egészen elképesztően tudta irányítani és befolyásolni a környezetét. A vele békét kötő indiánokkal állítólag barátságos volt, de az ellenségeivel szemben bizonyosan kíméletlen. Peru felfedezésének dicsőségét majd Francisco Pizarro aratta le, de nyilvánvalóan ez volt az ő célja is.

A Csendes-óceáni hódítás részleteit Gonzalo Fernández de Oviedo y Valdés (1478 – 1557), spanyol történetíró örökítette meg, aki 1514-ben az 1500 nemes társaságában érkezett Santa Maria la Antiguába de Dariénbe és személyesen beszélhetett a hódítóval és társaival. A krónikaíró több természetrajzi és néprajzi leírást írt az Újvilágról, amelyekben hírhedten és a kortársai közül is kiemelkedően nem tartotta emberi lénynek az indiánokat. Ennek indokát többek között abban találta meg, hogy az újvilági ételek (pl.: manióka, krumpli, édesburgonya) nem táplálóak és amely ételek fogyasztása megváltoztatja az embereket, azok testnedveit és tulajdonságait. (Legismertebb művei a La Natural hystoria de las Indias (Indiák természetrajza, 1526) és a La Historia general de las Indias (Indiák története, 1535).)

A Darién-öböl vidékét nem ő fedezte fel először (többek között Kolumbusz is járt az öbölben), de az elődei (főként Ojeda és Nicueza) és követői (főként Ávila) rettenetes vérengzéseket követtek el, amitől olykor ő sem állt távol, így a térség tragédiájához bizonyosan sok köze van. Már csak azért is, mert a Panamai-földszoros szárazföldi részének és a Csendes-óceán partvidékének véres hódítását már ő kezdte meg. Arról nemis szólva, hogy felfedezése és Kolumbuszhoz hasonló arany ígéretei új lendületet adtak a spanyol hódításnak és kaput nyitottak az Inka birodalom leigázásához. Ezzel együtt a mai Panama területén a hódítás időszakában élt – becslések szerint összesen 250.000 fő – gaymi, chocó indiánokat kiirtották, vagy a hódítás okozta ragályos betegségekben hunytak el. A mai Panama karib-tengeri partjainál lévő szigeteken élő cuna indiánok a XVII. században, szintén a spanyolok elől menekültek el, Kolumbia atlanti-óceáni partvidékeiről (erről bővebben majd lásd Panama történelme fejezetet).

Hol volt már a Kolumbusznál tapasztalható küldetéstudat a felfedezés iránt; Balboát is már csak az arany érdekelte. A kutyájáról (Leoncillo), pedig az a hír járta, hogy ha ráuszították a bennszülöttekre, a pofájával megfogta a karját, s ha az indián nem állt ellen, akkor Balboa elé vezette, ha ellenállt, azonnal széttépte…

Pietro Martire d’Anghiera (1457–1526) olasz származású spanyol történetíró, aki a spanyol udvarban 1492-től több fontos beosztásokban szolgált, 1530-ban megjelent De Orbe Novo (Az Újvilágról) című művében leírja, hogy Balboa egy faluban a nőnek öltözött és szodómiában vétkes férfiakra ráküldte a harci kutyáit.

File:Balboamurder.jpg

(Ismeretlen művész metszete: Balboa harci kutyákat uszít a homoszexuális panamai indiánora (1594), forrás: Wikipédia)

A harci kutyák szerepe pedig külön is lehangoló és tragikus fejezete az Újvilág európai  leigázásának. Nem egy krónikás nem győzi hangsúlyozni, hogy az őslakosok jobban féltek a kutyáktól, mint a lőfegyverektől és nem ok nélkül. A hódítás során több helyen, így pl. Kolumbusznál is tudunk a kutyák alkalmazásáról, de ennek legemblematikusabb figurája Balboa és az ő Leoncilloja volt (a kutyával egyébként egy indián mérgezett nyíl végzett).

Balboa emlékét azonban a mai panamaiak is megőrizték, többek között a pénzüket is így hívják, bár erről majd inkább szintén a Panama történetéről szóló részben.

 

A sorozat további részei:

Bevezető

1. Kolumbusz Kristóf (1451-1506), a nagy felfedező, kaput nyitott az Újvilágba

3. Ma 100 éve adták át a PANAMA-CSATORNÁT - a csatorna tervezésének és építésének története - I. rész: Az előzmények (őskor-1855)

A bejegyzés trackback címe:

https://ghegedu.blog.hu/api/trackback/id/tr595532436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása